2010. november 17., szerda

Tanmesék vallások megismerésére/Krisna-tudatú Hívők

A nagy világvallások mindig is közvetítették, és ma is közvetítik felénk az alapvető emberi értékeket. Ezek az örök érvényű tanítások mindegyikben megtalálhatók.

Az Alapvető Emberi Értékekért Alapítvány minden vallást elfogad, mivel kivétel nélkül mindegyikben megtalálhatók ezen értékekre való nevelés. Blogunkban tanmeséken keresztül szeretnénk megismertetni az olvasókkal a különböző vallásokat.

A Krisna-tudatú Hívőktől kaptuk ezeket a tanmeséket:

Az Úr Krishna és a Bhagavad-Gita

Ez egy olyan eset, amely körülbelül 300 évvel ezelőtt történt Benáreszben.

Volt egyszer egy bráhmana, aki mindig a Manikarnika-ghátánál vett fürdőt, ami egy nagyon szép fürdőhely. Egy napon éppen fürdött, amikor látta, hogy egy kisfiú ül a lépcsőn, és sír. Együttérzés töltötte el a bráhmana szívét, odament hát a fiúhoz, az ölébe ültette, és azt kérdezte:
- Olyan gyönyörű vagy, egy fiatal és vonzó kisfiú. Miért itatod így az egereket?
- Nézd meg a hátamat. – felelte a fiú. Ahogy felhajtotta a bráhmana a kisfiú ingjét, látta, hogy tele van vágásokkal, és vérzik. A férfi feldühödött, és megkérdezte tőle:
- Ki tette ezt veled? – A fiú így felelt:
- Megmutatom, gyere velem! – Bár a férfi tetőtől talpig vizes volt, és épp a fürdés kellős közepén tartott, mégis megfogta a fiú kezét, aki maga után húzta őt. Átvágtak az utcákon egészen Benáresz falvának belsejébe, szűk sikátorokon és közökön keresztül, mígnem egy kis ház elé nem értek.

A fiú így szólt:
- Az a férfi tette ezt velem, aki itt él! – Ahogy a bráhmana körülnézett, rájött, hogy a saját háza előtt áll. Mire visszafordult, a fiú eltűnt. A bráhmana belépett a házba, leült és sírni kezdett. Jött a felesége, és megkérdezte őt:
- Mi ütött beléd? Miért sírsz? Csurom víz vagy! – A férje így felelt:
- Láttam egy gyönyörű kisfiút, olyan vonzó volt, de tele volt a háta sebekkel. Azt mondta, hogy olyasvalaki tette ezt vele, aki ebben a házban lakik. Nem tudom, ki művelte ezt vele. Miért mondta azt, hogy valaki, aki itt lakik? – A felesége így vigasztalta:
- Holnap menj el ugyanoda, hátha megint ott találod őt. Lehet, hogy valamilyen istenség, dévata.

Másnap a bráhmana elment ugyanoda, és ott is találta a kisfiút, aki még mindig pityergett. Odament hozzá, és így szólt:
- Kedves gyermekem, azt mondtad tegnap, hogy aki bántott, az én házamban lakik. Ezt hogy értetted? – A fiú rávágta:
- Csak vess egy pillantást a Bhagavad Gítádra, és rájössz. – Ahogy kimondta, el is tűnt a bráhmana szeme elől.

A férfi hazatért, fogta a Bhagavad Gítáját és elkezdte vizsgálgatni. Pár hónappal korábban tanulmányozta már a könyvet, és pár verset nagyon fontosnak talált, ill. bizonyos részek között összefüggéseket vélt felfedezni, ezért jegyzeteket készített magába a könyvbe. Miközben jegyzetelt, előfordult, hogy alá is húzott valamit.

Ezután elment a gurujához. Elmesélte neki az egész történetet, majd megkérte a tanárát, hogy magyarázza el az esetet. A guruja így oktatta:
- Kedves tanítványom, hányszor mondtam neked, hogy a Bhagavad Gítá maga Krisna? Az Ő saját energiája. Akkor miért vágod szét és rajzolsz bele a Bhagavad Gítába, miért műveled ezt vele? Ezáltal sértést követtél el az Úr ellen, és ezért leckéztet meg téged most. – A bráhmana így felelt:
- Ó, nagyon rosszul érzem most magamat. Sosem teszem ezt többé! – Így esedezett bocsánatért.

Másnap, amikor fürdeni igyekezett, látta, hogy a fiú ismét ott üldögél, de most már mosolygott. A fiú elé járult, leborult a lábai előtt, és így szólt hozzá:
- Ó, annyira sajnálom már, amit tettem! Bár Te csak egy kisfiú vagy, nagyon megleckéztettél engem. – Ekkor a fiú felkelt, és azt mondta:
- Igen, csak egy kisfiú vagyok, de vésd eszedbe, hogy Én mondtam el a Bhagavad Gítát, és a Gíta az enyém. Ekkor végleg eltűnt a bráhmana szeme elől.

Hare Krisna
Weekly Wisdom - Az Úr Krishna és a Bhagavad-Gita
                                                                                                   

Lelki amnézia

Képzeld el, hogy egy milliomos fia utazik egy kocsiban egy dombon. Hirtelen az autója megcsúszik, és 30 métert zuhan. Valahogy kiugrik a kocsiból, mielőtt az felrobbanna. Szerencsére egy homokdűnére esik a völgyben. Túléli a balesetet, azonban a fejét ért ütés miatt elveszíti az emlékezetét.

A törzs, amely a völgyben lakik, megmenti, nevet adnak neki és szerepet jelölnek ki számára a közösségükben. Bár ő egy herceg, úgy dolgozik most, mint egy favágó.

Milliomos apja megkeresi őt, azonban a fia nem ismeri fel őt, arról nem is beszélve, hogy visszatérjen hozzá. Az apjának meg kell bíznia egy orvost, aki sokkterápiát alkalmaz rajta. Bár eleinte gyengélkedik a sokkterápiától, végül felgyógyul az amnéziából. Eztán visszatér az apjához, és boldogan él, amíg meg nem hal.

Ehhez hasonlóan, mi mind Isten szeretett gyermekei vagyunk, aki minden király közül a legkiválóbb, a legtehetősebb személy. Sajnos lezuhantunk eredeti otthonunkból, a lelki világból, ebbe az anyagi világba, és lelki amnéziában szenvedünk.

Születésünktől fogva a társadalom önazonossággal és szereppel lát el minket – ez és ez vagy, az a célod, hogy ilyen és ilyen képzett legyél. Ezért úgy működünk, mint a beprogramozott robotok, jelentéktelen érzéki élvezetért küzdünk, felaprítjuk a vizsgák és projectek fáit, és az aggodalom és kötelezettség rönkjeik cipeljük a vállunkon.

Krisna eljön ebbe az anyagi világba vagy elküldi a saját fiát, prófétáit vagy híveit, hogy visszahívjanak minket a valós életbe, ahol örök boldogság vár ránk Vele. Mi azonban észre sem vesszük saját örök atyánkat, arról nem is beszélve, hogy visszatérnénk Hozzá.

Krisna, mivel feltétel nélkül, túláradóan szeret minket, és a jóakaró atyánk, nem veszi magára a sértéseinket, amikor elhanyagoljuk vagy elutasítjuk Őt. Azonban mivel nem működünk vele együtt, az anyagi természetet használja sokkterápia gyanánt.

A sokk a következő háromszoros szenvedésből áll: adhyatmika klesa (mentális stressz, testi betegségek stb.), adhidaivika klesa (természeti katasztrófák, időjárás okozta kényelmetlenségek stb.) és adhibautika klesa (viták, válás stb.). Ezen felül ott van a négy anyagi probléma: az öregkor, a betegség, halál és újraszületés.

Krisna nem akarja, hogy szenvedjünk, de ha a szenvedés az, amire nekünk szükségünk van ahhoz, hogy meggyógyuljunk, akkor mint bármelyik felelősségteljes apa, lelki megváltásunk érdekében hagyja, hogy ideiglenes szenvedést tapasztaljunk.

Srila Prabhupada, lelki tanítóm azt mondta: „Az anyagi létezés gyötrelmei közvetve arra emlékeztetnek minket, hogy nem vagyunk összeférhetőek az anyagi világgal.”

Hogyan? Ezek a szenvedések habár zavaróak, arra indítják az intelligens embereket, hogy Isten képviselőihez forduljanak: az olyan szentírásokhoz, mint a Bhagavad-Gíta ill. szent tanítókhoz.

Az a megvilágosodás, amelyet felajánlanak, a lelki amnéziánkból való kigyógyulás kezdetét jelentik, és a lelki világba való visszatérésünk felé vezető ösvényt kövezi ki, amin mint isteni hercegek haladhatunk.

Hare Krisna  
Weekly Wisdom - Az Úr Krishna és a Bhagavad-Gita

Kereszténység
Buddhizmus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése